Eseménynaptár

    Kemencés Kuckó Vendégház

    Kemencés Kuckó Vendégház
    4100 Berettyóújfalu, Huszár Mátyás utca 7.
    Tel.: 06-30/289-1254
    E-mail: kiskatiny@freemail.hu

    Négy napraforgós falusi szálláshelyünk Berettyóújfaluban,csendes, falusias környezetben található, Debrecen és Nagyvárad között félúton (35 km mindkét város tőlünk). A városunkat Nadányi Zoltán "faluvárosnak" nevezte: falusi vendégszeretet, városi szórakozási lehetőségekkel és komforttal. A helyi gyógyfürdő és élményfürdő termálvízzel várja a gyógyulni és pihenni vágyókat.

    A szálláshely a város zöld övezetében található, 15-20 perces kényelmes sétával elérhető a strand és a városközpont is.

    Három szobánk igényesen berendezett, valamennyi fürdőszobával, wc-vel rendelkezik. A Pipacs és az Ibolya 4-4 személyes, a Napraforgó 3 fős. Az Ibolya szoba retro bútorokkal van berendezve, a falusias hangulatot erősítve. Ingyenes WIFI minden szobában elérhető. Valamennyi szoba különálló, nyitott folyosóról közelíthető meg.

    Igény szerint reggeli, félpanzió és teljes panzió is kérhető- előzetes megbeszélés alapján -, de vendégeink maguk is főzhetnek a jól felszerelt konyhában, bográcsban, vagy szalonnát süthetnek, grillezhetnek az udvaron.

    Az ebédlőben kisebb családi összejövetelek is lebonyolíthatók.

    Az udvaron fa játékok és homokozó áll a gyerekek rendelkezésére, míg a szülők pihenhetnek a romantikus zugokban.

    Vendégeink hagyománytisztelő és vidéki hangulatú pihenésben részesülhetnek nálunk. Részt vehetnek hagyományos disznótoron, kemencében sütés-főzésen, befőzéseken, bográcsozásokon. Házi készítésű termékekkel kényeztetjük a hozzánk érkezőket: kolbász, szalámi, befőtt, szörpök, savanyúság, stb.

    A házigazda tagja a Borosjenői Kádár István Hagyományőrző Íjászegyesületnek, az érdeklődőket örömmel avatja be az íjászat rejtelmeibe. A kiépített kerékpárúton akár Nagyváradig is eljuthatnak.

    A környéken több érdekes látnivalót tekinthetnek meg az itt nyaralók: Debrecen, Nagyvárad közelsége, a Nagykereki kastély, Vésztő - Mágor, a magyarhomorogi arborétum, Hortobágy, stb.